A Bodavárnak nevezett várhely a falu templomától 1,3 km-re nyugatra található a Hegyhátszentpéterre vezető úttól mellett, attól északra 40 m-re. A népmese szerint a gőgös Boda király a várával együtt elsüllyedt itt a mocsárban. Ennek nyomaként maradt volna fenn a fél ember magasságú kis domb. A Sárvíz felé, déli irányban lejtő terület délkeleti részén építették - talán egy őskori halomsír felhasználásával - az Árpád-kori várat. Tőle 150 m-re nyugatra húzódik a vasvári "Római-sánc", egy koraközépkori hosszanti védmű déli vége.
Ősidőktől fogva fontos, lakott hely, 1898-ban a Nagy-Küküllő jobb partja fölé emelkedő fennsíkon tárták fel a Wietenberg-kultúra leletekben gazdag telepét. A rómaiak ’’Stenarum’’ nevű katonai őrhelye állt itt, majd óbolgár nép lakott a környékén. 1141 és 1161 között II. Géza szászokat telepített ide. A szász szék központja lett, favárát 1191-ben kezdték el építeni.
Római emlékek hazánk területéről, Ripa Pannonica, Limes Kongresszusok, római utak, maradványok linkjei, leírásai. Római emlékek kutatói, régészet. A római kor bemutatása, tárgyi emlékek, történelem. Arrabona, Gorsium, Mursella, Scarbantia, Savaria, Valcum, Solva, Sopianae, Ad Flexum, Lussonium, Lovia, Intercisa.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Római kor érdekességei |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |